Játszik a gyermek

A gyermek a játék során ismerkedik meg elsősorban a környezetével: a különböző eszközökkel játszva megismeri a tárgyak rendeltetését, a velük való bánásmódot. A játék fejleszti a gyermek képzeletét, kombináló képességét, kézügyességét. A játék végigkíséri az egész gyermekkort.

A szülők akkor járnak el helyesen, ha nemcsak eltűrik gyermekeik játékát, hanem azt jó érzéssel, megértéssel fogadják és segítik gyermekeiket, hogy minél jobban, elmélyültebben játszhassanak.

A gyermeknek tehát játszani kell! Játszani kell, mert ez a tevékenység nemcsak lefoglalja, nemcsak fantáziáját működteti, hanem számára szórakozást is jelent. Nem rosszindulatból faragcsál, nem szemetelési vágyból lesz tele cérnával a szoba, ha a kislányka babaruhát varrogat. Ezek hozzátartoznak a gyermek életéhez, szükség van rá, de a felnőttek türelme, irányítása kell ahhoz, hogy ebből a játékból olyan valamik legyenek, amelyek hatással vannak a gyermek egész lényére. Az alkotás nemcsak a felnőttnek öröm, örülni tud annak a gyermek is – , ő leginkább. Bármivel játsszon a gyermek, a játék jellege és annak tárgyai feltétlen legyenek összhangban a gyermek korával, szellemi és fizikai képességével.

Két dologra kell a játék kapcsán ügyelni a szülőknek. Az egyik, a gyermek jellemformálása, feltétlen önbizalma, alkotókészsége, önállósága és pályaválasztása szempontjából nagyon lényeges: amit csinált, értékelje a felnőtt. Hiszen, ha készen van az a valami, a gyermek bemutatja, és vár valami értékelést. Ilyenkor a szülő vagy dicsér, vagy okos szóval, néhány mozdulattal kijavítja a rosszat, de mindenképpen elismeri, hogy a gyermek tett, csinált valamit. A dicsérethez az „ügyes” jelző a legmegfelelőbb.

A másik, amit szintén ne hagyjunk figyelmen kívül, a rendre nevelés. Szoktassuk rá a gyermeket arra, hogy ne hagyja szanaszét maga után a holmikat, ha befejezte a tevékenységet, rakjon mindent a helyére. Tartozzon a játékhoz az is, hogy a játék kellékeit elrakja oda, ahová a szüleivel egyetértésben elpakolni szokta. Folyamatosan tudatosítsuk csemetéinkben: a kultúrembert rend és tisztaság jellemzi. A gyermek rendszeretetre való nevelése és szoktatása nem idomítás.

Természetes, hogy a játékok nagy része kisebb-nagyobb rendetlenséggel jár, de ahol a gyermek fantáziája megmozgatja a tárgyakat, ott a tanulással sem lehet különösebb baj, hiszen lassan-lassan tudatosodik benne a munka fogalma, amihez alapvetően hozzátartozik a játék is.